KIS OKTÓBERI
Lopom a percet,
kiülök csöndben a történés peremére,
gyújtóm lángja bólint s lekanyarodik a bruyer
gonddal megmunkált gyökerére.
Pipa.
Megsercen, felparázslik a
száradásnak indult Cavendish dohány,
utat talál a szálak közt az októberi erdő valahány
felkuglizott tölgye, bükkök rönkje, csersavas
vaddisznóillata.
Felszítja szertartásra eltett,
féltett időm fermentálódó rostjait.
Frissen lefőtt kávé, keserűcsokoládé
karol a füstbe, Bori meg belém,
pihentetjük tekintetünk az almafán,
birskörte görcsös mozdulatán,
múltam járul elém.
Gomolyog halántékom körül számos
halottam, élőm - megtelik mellettünk a pad,
Anyu fejét ingatja, Gergő bajszát igazgatva,
gyermekeim, kiknek távollétét mára
javunkra fordítottam, bár a
szomjúságom irántuk
mit sem apad.