KUPOLA ALATT
Szemérmes zsákutcára ködkupola borul, a búra zárul, szorul halk szisszenéssel lefojtva madarak neszét, verődik szerteszét a fény a permetcseppeken. Megébredek. Kéznél vértem, sisakom, felkapom, kopjámról pereg a szikkadt, cserepes agyag, hajdanvolt ütközetek hegébe friss tőrt márt markolatáig december dereka. Szisszenek én is, rég fájt ennyire, megoldom az övet, (ma reggel úgylátszik felszakadóban minden korábban összeforrt izom és hámszövet) Zsömle sercen, mohón, némán falok, harapok előre időmben, minél távolabb legyen, mit hátam mögött hagyok. Vákuumban, hang híján, - magam beljebb ásom, csupán múlt ecete erjed - terjed szorongásom.
Comments