ÓDA

Emlékszem kapcsolatunk hajnalán,

Óbudán adtunk egymásnak randevút,

órádban annyi volt csupán,

amennyit a gyártósor végéig, talán

trailerre állásoddal szedhetett

össze neten állítottam színedet,

varázslatos smaragdzöld metál,

kódját álmomból felkeltve is,

más szóba nem jöhetett.

Olajos foltokban emlékszem csak

balzsamos esten vívtunk csatát,

lövedékként csapódtunk a buszba,

- de Gépisten lássa lelkemet -

fekete dobozom minden pillanatát

lassított felvételként őrízte meg.

Gyűrődő zónáid munkához láttak,

fröcsköltek plasztik elemek,

kérlelhetetlen erő robbantotta széjjel

víztiszta üveg lámpatestedet.

Érzékelőkön volt a sor, lemezek

hajlottak, edzett fémlapok,

Deformálódva végig engem óvtál,

kizárólag védett személyem számított.

A lökéshullám elérte végül

könnyű fémöntvény lelkedet,

aortád, ereid sorban pattantak el,

spriccelt tűzforró permet, e pontig

dolgoztak csupán a hengerek.

Akku, generátor torlódott,

tornyok, szervód, a rudazat,

sorra préselődtek őssze,

törvénynek adva meg magukat.

Semmi emlékem,

mikor dörrent a légzsák,

Kipergett ujjaim közt eszméletem,

Engedelmesen áldoztad fel

magad én pedig

- tragikus hirtelenséggel -

tovább élhettem

életem.

#Önállapot #Rajzaim