Veress 

Lisztóczki Attila modorában Gyakorlatilag minden úgy lett neki ahogyan húszévesen elképzelte karrier jó pénz boldog család rugalmasan...

A kórházépületbe kezdett járni hozzá a földszintre a tömegbe a szűk folyosókon várt a fém kuka mellett a kartonozónál a vörös műanyag...

Fahéj illatot bújtat az októberi este mint harminc év előtt a Bakony völgyeiben akkor magasabb egység vaskályha fafüst csokoládé...

Ezen a földön az utolsó két szava az volt hogy köszön mindent és az utolsó két szó amit hallott ezen a földön a válasz volt erre...

Kimerítő nap legvégén helyet foglal kinn a szeptemberi estben csak a tücskök dolgoznak meg valami másik összedörzsölős de azt nem ismeri...

Figyel a sötétben a néma október díszletei közt elnézi a holdat az előtte úszó felhőkkel az érte nyújtózó fenyőgallyakkal és nem jut...

A páratlan tájban elköltött ebéd fölött felváltva írták körül a ki nem mondhatót a meg nem nevezhetőt akit akkor már egy hete...

A nyíló harmonika ajtó reflexében villant meg a jellegzetes papír kávéspohár a motorháztetők erdejében azután csukáskor megint de a hozzá...

A nyírt gyep négyszögére találomra ráterített kockás plédet – selyem címkéjén a vadnyugati lovasszekérrel – gyermekkoromtól nem hagytam...

Tudom hogy szeretsz naplót vezetni gondoltam adjuk meg a módját legyen egy könyved erre a célra hogy a következő hetven évet ...